Hegkezelés

A műtétek vagy komolyabb sérülések a mélyebb szöveteket is érintik, melynek következtében hegesedés alakul ki – a hegkezelés során ezekkel és szövődményeikkel foglalkozunk. Amikor olyan mély sérülés keletkezik, hogy már az őssejtréteg is pusztul, úgy az eredendő szövet már nem tudja magát újra létrehozni, ezrét a sérülés helyét kollagénmátrixszal tölti fel a szervezetünk, amelyet artériák nőnek át és létrejön a heg. A bőr gyógyulása kb. 10 nap. A hegkezelést elkezdeni sosem késő, mert az öreg heg is olyan jól válaszol, mint fiatal, csak a korából adódóan több helyen van fix pontja/letapadása. A hegek szakítószilárdsága 1 hét után 3%, 3 hét után 20%, 2 hónap után 80%, de ez lesz a maximuma. A heg sosem lesz olyan rugalmas, mint az eredeti szövet, de nagyon sokat lehet rajta javítani hegkezeléssel/hegmasszázzsal.

Hegkezelés során kezelt hegesedési defektusok:

  • Atróf heg – a bőr szétnyúlik, szétszakad (pl. stria), mert a bőrben hiányos a szövetfeltöltődés
  • Hypertróf heg – a heg kiemelkedik, de csak a sérülés felett. Vöröses, kemény, viszket a hegben kialakuló húzóerők miatt. Forrázások, égések után gyakori. Spontán leépül 6-36 hónap alatt.
  • Keloidos heg – a heg kiemelkedik, túlnő a seben. Aranyló, csillogó fehéressárgás, kemény, viszket és fáj, Sok a benne felhalmozódó víz. Sajnos ez egy életen át nő.
  • Kontraktúrás heg – a heg behúzódik a bőr mélyébe.

Egy hegnek a kialakulásától számított másfél éven belül 60-70% esélye van, hogy zavarja az embert, vagy akár valami új panaszt okozzon – ezért érdemes a hegkezelést mielőbb, a sérülést követő 3 hónapon belül megkezdeni.  A hegmasszázs során a hegen eleinte kézzel dolgozunk finom, majd egyre erősebb nyomásokat alkalmazva. A heget lehet benyomni, kiemelni, eltolni, alányúlni, elcsavarni. A cél a hegnél létrejött letapadások, összenövések megszűntetése.

Hegkezelés császármetszésen átesett nőknek

Saját tapasztalatból tudjuk, hogy egy nőnek – ha császármetszéssel szült – a császármetszés hege komoly gondokat okozhat később, akár olyanokat is, melyeket a heggel nem vonnánk összefüggésbe. Így minden császáros anyukának javaslom a preventív hegkezelést, még akkor is, ha az panaszt éppen nem okoz.

A hegek kezelésének menete és hegkezelési technikák

A kikezelt heget időnként, kb. 3 havonta – fél évente érdemes újra megnézetni a hegkezelést végző terapeutával, mert sajnos a környező szöveteket maga felé húzva újra letapadások jöhetnek létre. A hegmasszázst megtanítjuk, így otthon is önállóan végezhető. A hegeket a hegmasszázson kívül lehet flossingolni, köpölyözni, SMR-ezni, kinesiotapingelni. Alkalmazható rá az FDM terápia és a fascia tréning is.

Kapcsolat








    Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot.


    Fizio-torna Gyógytorna Központ

    Fizio-torna - Gyógytorna központ